A zarándoklépcső

Az épület nem túl nagy, tartózkodik a díszes építészeti formáktól, az egész inkább egy gazdagon tagolt épületegyüttes, amely kiválóan kihasználja hegyi fekvését. Ezáltal válik Mariahilf esztétikailag is vonzó zarándokhellyé, amelyet a zarándokok leginkább a zarándoklépcsőn közelítenek meg. Ez a “mennyei létra” a passaui Innstadtból fedett lépcsőfeljáratként vezet fel a hegyre. A zarándokok imádkozva haladnak felfelé a lépcsőkön, és így különöleges buzgósággal közelítik meg a kegyhelyet.

A templomtér kialakítása kimondottan egyszerű, de mégis távlatokban gazdag és megfelel a búcsújárás céljainak. A három boltmezős főhajót a keleti boltmezőben alacsony kereszthajó töri meg. Mögötte emelkedik a félkörösen zárt, a falpillérek és boltív által kiemelt szentély. A nyugati boltívet egy kétboltíves empóra tölti ki. A főhajóban – a karzatot is körülvevő gerendacsíkkal összekötött – széles toscanai falpillérek tagolják a falat.

Az épület szerkezetébe simuló templomtér távlatokban gazdag alaprajzával az aranyozott főoltárt helyezi a középpontba a kegyképpel (1719; átalakítva 1862-ben, 1910-ben és 2005-ben). Az oltár oldalsó alakjai Szent Sebestyént és Szent Rókust ábrázolják. A kegykép mellett különös figyelmet érdemel az úgynevezett “Kaiserampel” (császári függőlámpa), Lukas Lang augsburgi mester munkája, amelyet I. Lipót császár adományozott a templomnak 1676-ban, Passauban kötött házassága alkalmából.

Szentségmutató (1628)

A főoltár a kegyképpel

A kereszthajóban emelkedő, késő-rokokó stílusú mellékoltárok 1774-ből származnak. A Bergler kézjegyét viselő képek Mária látogatását Erzsébetnél (jobbról) és a Pietát (balról) ábrázolják. A főhajóban Assissi Szent Ferenc, Szent Konrad von Parzham szerzetes, Páduai Szent Antal és Nepomuki Szent János barokk szobrai láthatók.

A zarándokhely fénykorára emlékeztetnek a török háborúk idejéből származó fogadalmi adományok és a török fegyverek, amelyek Bécs 1683-as felszabadításakor kerültek a császári csapatok kezébe. De a számtalan fogadalmi kép és az alapítványokból származó templomi kincs is annak a áhitatos bizalomnak a tanújele, amellyel a hívők négy évszázada Mariahilfberg felé fordulnak és a gyermekét tartó Istenanya megható képe előtt közbenjárásért könyörögnek.

Jelentős még a ma zarándokmúzeumként műkdő régi sekrestye berendezése, amelyben egy késői manierista szekrény, és az ezüstkincs található: a Lamberg-kehely, az 1628-ból származó szentségmutató, ezüst gyertyatartók, boros és vizes edények valamint a tömjénező.

Napjainkban “Mariahilf” tisztelete az Európa nagy részeit átfogó egység kötelékének bizonyul, olyan köteléknek, amelynek gyökerei a múltba nyúlnak vissza, és amely a történelem folyamán megmutatta nagy erejét; ehhez a hithez kell – saját érdekében – a jelennek is kapcsolódnia.

A Zarándok Papok Közössége is, amely 2002 óta működik a lengyelországi Pálos Rend tagjai között, az egy katolikus hit útját mutatja Európa sok különböző országában.

Salve Regina
Irgalmas Szűzanyánk, királynőnk üdvöz légy, áldunk téged, élet, édesség reménység.
Kik Éva bűnéért száműzésben élünk, e siralomvölgyből könnyek között kérünk. Légy kegyes szószólónk, fordítsd felénk szemed, s mutasd meg majd nékünk áldott Egyszülötted, ó irgalmas, édes, kegyes Szűz Mária!

Üdvözlégy, Királynő, irgalmasság Anyja! Életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy!
Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva e siralom völgyéből. Fordítsd reánk tehát, Szószólónk, irgalmas szemedet, és e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét! Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!

Sub tuum praesidium
Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja!
Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk. Engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket
Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Ámen.

Marquard von Schwendi, káptalani dékán

Passau püspöki város ősidőktől fogva a bajor és osztrák vallásos élet központja. 1611-ben Ausztriai Lipót főherceg, hercegérsek székvárosába hozott egy képet, amely a gyermekét gyöngéden átölelő Istenanyát ábrázolja. A képet a leghíresebb német festők egyike, idősb. Lucas Cranach festette, valószínűleg 1537 után.

A kiváló kép elnyerte a passaui káptalani dékán, Marquard von Schwendi báró tetszését, ezért két másolatot rendelt, és az egyiket a mai Mariahilfberg lábánál fekvő kertjében álló kis fakápolnában helyezte el. Miután Mária többször is megjelent neki, 1622-ben úgy döntött, hogy a kápolnát a képpel együtt áthelyezi a hegyre, és minden hívő számára megnyitja. Az imádkozók és zarándokok egyre növekvő száma arra késztette, hogy 1624-ben templom építésébe fogjon (1627-ig). A templom építését Francesco Garbanino passaui mester vezette, aki nyilvánvalóan a barokk művészetet Bajorországban meghonosító tessini művészi körhöz tartozott. Az új templom hamarosan igen kedvelt zarándokhellyé vált, amelynek ellátásáról a szomszédos zarándokszállás és a passau-innstadti kapucinus kolostor szerzetesei gondoskodtak. Általuk vált Mariahilf Közép- és Dél-Európa fontos zarándokközpontjává, különösen miután Máriához fohászkodva, 1683-ban sikerült Bécset felszabadítani a török uralom alól.

“Mariahilf” fontos része a barokk korban különösen is virágzó Mária-tiszteletnek. Leánybúcsúk százai jöttek létre, leginkább az oberpfalzi Ambergben, Innsbruckban (itt található Lucas Cranach eredeti képe), Bécsben és Münchenben.

Bár a törökök ellen folytatott védekező harcok idején különösen sokat hangzott fel a fohász: “Mariahilf” (Mária segíts!) és bár Avieni Márk, a török háborúk kapucinus népi prédikátora is ez alá a védelem alá helyezte harcait, az Istenanyához mégis mindig az emberi lét alapvető problémáival fordultak leginkább. Erről tanúskodik a számtalan, csodáról beszámoló jelentés, fogadalmi emléktábla és dal, amelyek javarészt Prokop von Templin, kapucinus Mária-költő tollából származnak. Így jutott el Mariahilfbe mindenfelől sok különböző rangú ember, míg körülbelül másfél évszázaddal később, a felvilágosodás és a szekularizáció korában, a búcsújárást korlátozták, és végül gyakorlatilag meg is szüntették.

Fogadalmi emléktáblák

Bajorországban a katolikus reform szellemiségében három évtized után sikerült újra életre kelteni a búcsújárást (1830 körül), de már csak a Passaui Egyházmegye és a szomszédos osztrák területek egyik búcsújaként. Mariahilfbe mind a mai napig rendszeresen tartanak zarándoklatot.